~Prologus~

Sötét ég feszült, a kicsi és elfeledett fogadó szebb napokat látott épülete fölé. Dohányfüst szerű, mégis nehéz, komor és esővel teli felhők gyűltek, eltakarva a már felkelő, de halvány hold körvonalait is. Korán jött az est. Ez önmagában véve szokatlan semmi képp nem volt, ám a legtöbben nem szívesen időznek kinn a korai és viharos alkonyt idéző hidegben.Így sokan –talán többen, is mint békés estéken – a fogadók barátságos légkörét választották menedékül,a nagy kőkastélyok vagy épp az aprócska kunyhók rémisztő magánya helyett. Tekintve, hogy az idő valójában még igencsak fiatal volt – épp, hogy hétre ért az óra mutatója – a Felföld határán húzódó ódon, jelentős múlttal, de siralmas jelennel rendelkező ivóban most kezdődött csak igazán az élet. Míg a hideg,teljes és  sötét éj nem lepi el a környező vidéket, valamint a tomboló vihar rá nem kezd,addig a környék emberei mind e  idő fogait szerencsésen álló épület szerény fedele alá húzódnak.Az itteniek már nem számolják, mióta megy ez így, de tudják, hogy a Holdtalan Éj nem a természet megszokott jelensége. Egyetlen nép sem ünnepli az ég teljes és napokig tartó elborulását. Ez nem az emberek ünnepe, mondják, hanem más lényeké, melyekre ezeken a napokon még inkább tilos gondolni, mint bármikor máskor.Ezért hát kezdetben nem is a jó kedv, sokkal inkább az elővigyázatosság,a babonás félelem ad okot a dorbézolásra és a virrasztásra. Azonban a zene, a korsó számra csapolt sör hamar elfeledteti az emberrel a félelmet,így a nép ajkán élő szabályoknak ellent mondva, nagyon is ünnep ez,ha nem is így tartják számon.

Ilyenkor általános a figyelem hiány. Ki gondolná hát, hogy az, amitől talán a legjobban tartanak, épp köztük talál menedéket?A sötét sarkok nem sokaknak tűnnek fel, ha épp az a cél, hogy a baljós dolgokat elűzze a zaj és a töménytelen szesz.Nincs, aki figyelmét felkeltené most bármi, ami félelmet, vagy gyanút ébresztene, mert az ilyesmiről most senki nem vesz tudomást, még ha az ilyen épp az orra elé kerül is.Modeus jobb helyre tehát nem is hívhatta volna az ifjú Caesare-t.  Épp hat hónapja kapta tőle az új életet, azt, ami közelről sem nevezhető emberinek. Félév úgy gondolta elég idő ahhoz, hogy pártfogoltja többé-kevésbé megszokja, mivel jár a hozzá hasonlók létezése. Levelében, amit Caeasare  utálattal olvasott át újra és újra, Modeus leírta, hogy milyen fontos a környezet megtévesztetése. Megtiltott minden féle álcát, mondván a legjobb, ha közéjük olvadnak, amit most a Holdtalan Éj minden akadály nélkül lehetővé tesz.  A fiatalember átlagosabb már nem is lehetett volna. Ruházata, mindenkiben egy egyszerű átutazó ember látszatát keltette. Köpeny, szögletes kalap,egy kissé megviselt,de erős csizma s végül egy rézfejű pálca,gondoskodtak erről.  A rendesnél sápadtabb bőrszínét, most nem volt mi veszélyesen kiemelte volna.A gyertyák tömege épp kapóra jött, hisz a sárgás fény arcát pont olyan bronzos árnyalatúra festette, mint valaha lehetett.

Walesi, vagy még inkább olasz utazónak is nézhették, sötét, erősen göndör haja és majdnem egészen fekete szemei, végül pedig szép vonásai miatt. Nem is megjelenéséből hiányzott az amit Modeus elvárt tőle. A magatartása és  hónapok óta egy csöppet sem változó jelleme volt az amit a pártfogó egyre inkább gyűlölni kezdett Caesare-ban. Igyekezte ezt a hibát elnézni a fiúnak,de óvatosságát hajlamos volt egyszerű gyávaságnak tekinteni,ami nem illik az ő fajukhoz,hangsúlyozta. Azért, hogy meglássa,hogyan boldogul hajdani övéi között, küldte most előre a fogadóba,azzal ott várjon rá türelemmel. Modeusnak komoly tervei voltak az elkövetkező sötét napokat tekintve,így nem állt szándékában soká húzni az időt. Csupán néhány órával korábban foglalt magának egy asztalt, oda ahonnét legjobb rálátása nyílhatott arra a helyre, ahová sejtései szerint tanítványa húzódik majd. Nem csalódott. Nem épp örömmel állapította meg, hogy Caesare a tőle mindössze háromasztalnyira található sarokba állított asztalt választotta. Nem mintha mást várt volna,de remélte,hogy így nem kelt majd nagyobb feltűnést párosuk,mikor a megfigyelés után,a tervek megbeszélésre kerül majd sor.  A fiúban, gondolta Modeus bosszúsan, még mindig túl erősen élnek az emlékek a korábbi életből. Ezért minél messzebb akar kerülni az emberektől, amit más különben még szerencsésnek is nevezhetnénk, de ez az irtózás másra is kihathat, ami nagyobb bajba sodorhatja őt magát vagy akár Modeus-t is. Nem véletlen, hogy a tapasztaltabb férfi a Holdtalan Éjszakát választotta terveinek megvalósítására. Abban biztos volt ugyan is, hogy egyedül semmire sem menne, ezért volt mindenképp szüksége egy saját maga teremtette cinkosra, aki kénytelen az ő szavában hinni. Az ilyesmit tiltja az Araneumot képző legtöbb társaság és szövetkezet, még azok a lények sem szívlelik, mások ilyen mód tőrbecsalását és kihasználását, akik nem értenek egyet a Háló Törvénykódexével.De Modeus-t nem olyan fából faragták, aki egy kis szabálysértéstől vissza riadna. Ragaszkodott egy bizonyos tervhez, amit egymaga képtelen lett volna megvalósítani,így úgy döntött társakat vagy még inkább áldozatokat keres,akiket adósává tehet az új életért cserébe. Csak mosolygott a markában, hogy a Pók még nem ismerte fel benne a veszélyt.Caesare-val azonban gondok lesznek,ha ez így megy tovább,elmélkedett a férfi,figyelve a magát gondosan meghúzó újoncot. Nagyon könnyen leolvasható róla az egyértelmű vágy, hogy el akar tűnni a sokaságból, ismerte fel Modeus.Igaza volt. Caesare elszokott a tömegtől, az intenzív ingerektől így nem hatottak rá jól, kiélesedett érzékei által erősebben és élesebben lüktető, hangok, színek, ízek és illatok. Bármennyire is igyekezett legyűrni a feszültséget, zavartan kapta tekintetét minden újonnan felfedezett arcra s nem egyszer összerezzent egy-egy mások számára megszokott vagy alig hallható zörejre.Egy bizonyos idő eltelte után, ugyan valamelyes hozzá szokott helyzetéhez,de úgy ült a sötétségbe olvadva mintha csak  egy rendőrök elől szökő tolvaj volna. Szorosan mellkasa előtt összefonta karjait, amitől némiképp magabiztosabbnak tűnt,de kezében úgy gyűrögette a Modeus által írt levelet,mintha az védelmet nyújthatna bármilyen veszély elől. Túl naiv volt még mindig,ahhoz,hogy rá jöjjön,talán épp ez jelenti számára a legnagyobb szolgaságot.  Egyetlen barátijának tekintve a férfit csak  lelke legmélyén merült fel benne némi bizonytalanság a dolgok helyességével kapcsolatban. Ám pártfogója eddig mindig sikerrel oszlatta el Ceasare ébredező kétségeit.

Pontosan ezen  merengett az asztal megviselt lapjára meredve,mikor egy árnyék magasodott föléje.

- Felpiszkáltam a parazsat. – szólt  Modeus erős és egyszerre tompa hangon, hogy csak az hallja, akinek a szavakat szánta.  Néhány másodpercig állt, hogy a másik férfi felismerje őt a homályban. Gúnyos mosolyra húzta vékony ajkait a barna szemekből sütő pillanatnyi döbbenet látva. -  Rémlik, egyáltalán ki vagyok? – szűrte fogai között a kérdést, de tudta felesleges a válaszra várni. Könnyedén helyet foglalt Caesare –val farkasszemet nézve.  

- Egy órája várok. Úgy ahogy meg írtad. – szólalt meg végre a fiatalabb, valamennyi magabiztossággal hangjában.

Modeus egy kurta biccentéssel helyeselt csupán, úgy vélte ennél több dicséretet nem érdemel ez a tett.

- A feladatodnak itt még nincs vége. – jegyezte meg rövid hallgatás után – Nyilván tudod, hogy nem csupán azért hívtalak ide, hogy a semmit tevést gyakorold.

Caesare hallgatással adta tudtára, hogy ezzel tisztában van.

- Holnap lesz az első Sötét Nap. – fogott mondandójába türelmesen Modeus, figyelve a másik minden vonását – Ma van a Holdtalan Éj. – szögezte le – Vihar lesz. A feltételek ezzel az éjjellel válnak megfelelővé számunkra, ahhoz, hogy meg tegyük az első lépéseket, amit a tervem megkövetel.

- Értem. – kockáztatta meg Caesare az egyetértést.

- Még fogalmad sincs arról, mik a terveim. – figyelmeztette elgondolkodva Modeus – Sejtéseid vannak-e, fiu?

Az ifjú érezte társa hangjában a kíváncsiságot, ami adott neki még egy adag bátorságot.

- A dologba belevontál néhány Silex-et. – állapította meg Caesare.

A kijelentésre némileg bizakodóbbá vált a mosoly Modeus arcán.

- Csak ugyan. – vallotta meg majd hozzá tette – Az az ostoba ember már így is kihúzta náluk a gyufát. Sok bíztatás, már aligha kell nekik…

Várt egy darabig, hogy talán tanítványa majd folytatja,de rá pillantva láthatta, ez nem hatott túl lelkesítően rá. Az előttük lobogó gyertya fényére meredt és arcáról enyhe bánat tükröződött vagy inkább bűntudat. Modeus nem is soká bírta rajta tartani a szemét.Úgy érezte menten felfordul a gyomra.

- Nem gondolhatod meg magad. Tartozol nekem, ezt vésd az agyadba,fiú! – mordult rá – Fogalmad sincs, mekkora előnyhöz jutunk, ha többen leszünk.

- De miért őket? – nézett fel a lángból Caesare egyenesen a másik metszően kék szemébe – Egymásnak uszítunk két fajt egy egyenlőtlen küzdelemben. Azért,hogy  te malmodra hajtsunk mindent,Modeus?

- Kezdesz megismerni. – szórta közbe válasz helyett a férfi kelletlenül - Pontosan ez a tervem. Arról a félnótásról úgy is minden fajtája béli azt tartja,őrült vagy megszállott. Szavamra,ha nem az volnék, ami vagyok magam is így vélném…

 Te nem hallottad milyen közel jár a valósághoz. Jobb is,ha a Silex-ek elhallgatatják.

- Hogyan teszik majd? – csúszott ki az ártatlan kérdés Caesare száján.

Modeus már meg sem lepődött. Közelebb hajolt csupán és mélyen a marna szemekbe fúrta kegyetlen tekintetét.

- Hidd el,Caesare , halandó sosem tudja meg , hogy nem hétköznapi tűzben lelte halálát. – suttogta figyelve miféle reakcióra bírja társát.

Caesare tudta, hogy a szörnyűséget nem akadályozhatja meg, de még nagyobb teherként nyomta lelkét a rejtély, hogy neki milyen szerepet szán majd ebben az egészben ez a számító alak. Nagyot nyelt, amivel csendes kuncogásra ingerelte Modeus-t.

- Szánalmas vagy. Fél év nem volt elég, hogy megkeményedj. – reménytelenül, de jót mulatva ingatta meg fejét. – De nem bújsz ki a feladatod alól. – itt hosszú mutató ujját fenyegetően szegezte a másik férfira – A lánynak túl kell élnie. – ezt olyan lassan tagolta, mintha minden szó varázsige volna, amivel engedelmességre kényszerítheti Caesare-t.

A férfi tudta mit jelent ez. Sokszor megfogalmazódott már benne ez a gondolat, de sosem volt elég erős ahhoz, hogy ezt ki mondja. Előre gyűlölte magát a tettért, amit el fog követni. Megment valakit, azért, hogy az z ártatlan utána Modeust szolgálja, csak úgy, mint ő maga.

Néhány hosszú perc kínos hallgatás után, mikor sikerült lenyelnie dühét és felháborodását halkan újra megtörte a csendet.

- A bátyjával mi lesz? – kimondva már nem érezte jó ötletnek feltenni a kérdést,de késővolt. Összeszorult a torka.
- Neked kell végezned vele.